Egészségmegőrző program
+ betekintés a Flavon vállalat eredményeibe
+ betekintés a Flavon vállalat eredményeibe
„Az orvostudomány egyik nagy kihívása az, hogy hogyan tudjuk megelőzni a nagy halálozású krónikus megbetegedéseket. Régen ismert, hogy kialakulásukért kb.70%-ban táplálkozási és környezeti, valamint magatartási, életmódbeli tényezők a felelősek. Más szavakkal a krónikus megbetegedések kialakulása nagyrészt azon múlik, hogy mit eszünk, mit iszunk, mit lélegzünk be és hogyan töltjük szabadidőnket. A táplálkozás nem az egyedüli kockázathordozó, de az általánosan elfogadott, hogy az egészséges, kiegyensúlyozott, kellően változatos, ugyanakkor mérsékletes táplálkozással a krónikus megbetegedések kockázata 30-35%-kal csökkenthető”
(Dr. Barna Mária – A zöldségek és gyümölcsök szerepe a táplálkozásban)
„A természet tiszta rendszer, abban csak tiszta válaszok vannak.”
(Szent-Györgyi Albert)
A ma aktuális ajánlások szerint naponta 8 féle friss, nyers, jó minőségű zöldséget és gyümölcsöt kellene elfogyasztanunk kb. másfél kg mennyiségben ahhoz, hogy valóban egészségvédő hatást tapasztaljunk, hogy a megfelelő mennyiségű vitamin, ásványianyag, nyomelem és flavonoid be tudjon kerülni a szervezetünkbe. Ez egy szinte megoldhatatlan feladat.
Rengetegen feldolgozott, tartósítószerekkel, ízfokozókkal, színezékekkel, testidegen, olcsó töltőanyagokkal teli ételeket fogyasztunk
Rengetegen alultápláltak vagyunk minőségileg, mikrotápanyagok terén (Magyarország az élen jár ezen a téren)
Nem eszünk elég gyümölcsöt és zöldséget, nem iszunk elég tiszta vizet, stb.
Ami gyümölcshöz, zöldséghez általában hozzájutunk, az is szennyezett, kevés vitamint tartalmaz, vagy éppen génmanipulált
Viszont jó sok szintetikus kapszulát és tablettákat viszünk be, amelyek folyamatosan terhelik a szervezetünket, de nem szívódnak fel úgy, ahogy kéne
Az elektromágneses hullámok veszélyeinek már mindannyian ki vagyunk téve; ma az ember extrém magas elekromos háttérsugárzásban él
A legtöbb helyen rossz az ivóvizünk minősége, szennyezett a levegő
A testmozgásunk sok esetben nem elegendő
Úgy gondoljuk, hogy ameddig meg nem kapunk valami betegséget, addig nincs mit megelőzni; nem csoda, hogy sokan gyenge immunrendszerrel küszködnek, és télről télre megfáznak, belázasodnak, vagy elkapnak valami járványt. Rengeteg ember egészségügyi problémákkal küzd és hal meg benne. Ennek nem kellene így lennie.
Sok embernek nagyon labilis a megélhetése; egy kormánydöntés, politikai állásfoglalás miatt emberek százezrei, milliói veszíthetik el az állásukat és létbizonytalanságba sodródnak; a legtöbb ember fizetéstől fizetésig él, és adósságot adósságra halmoz
Bővebben a kihívásainkról, környezeti ártalmakról
A mai élelmiszeripar azt diktálja, minél olcsóbban legyenek előállítva szerves vegyületek, amelyekbe a kémiai reakciók során melléktermékek kerülnek. Bár egy gyógyszer esetén elvégzik a szükséges tisztítást, de ezt a tisztítást az élelmiszerek ára nem bírná el, míg egy pár milligrammos pirula több ezer Ft-ba is kerülhet.
Ezt még fokozza a tény, hogy hozzá is tesznek mesterséges anyagokat, amitől szebb, ehetőbb lesz az amúgy értékelhetetlen készítmény. Ezért olyan jellemző az, hogy egy narancs üdítőitalban sokszor 5% alatti, ami tényleg valódi narancslé. Minden más csak azért került bele, hogy minél olcsóbban, de az a narancs üdítőital látszatát és ízét keltse (pl. a színezéktől narancsszínű, a stabilizátortól rostos állagú lesz).
Vagy vegyünk egy húsleves port. Vajon egy húsleves elkészítéséhez elég 0,4% főtt marhahús? Itt bizony igen. Minden más pedig mesterségesen előállított zsiradék és ízfokozók, hogy azt az érzetet keltse, mintha valódi lenne.
Minden kólának specialitása a foszforsav, amely a roszdamaró alapanyaga. Igen, sajnos ilyen élelmiszereket lehet nap, mint nap kapni a boltok polcain.
Tartósítószerek, ízfokozók, színezékek, testidegen, olcsó töltőanyagok, génmanipulált alkotóelemek kerülnek az élelmiszereinkbe. A pékáruból kimarad az élesztő, ami a béta-glükán egyik alapvető forrása. Nagyszüleink a házi sült kenyérrel jóval könnyebben leküzdötték a fertőzéseket, mert a béta-glükán az immunrendszerük sejtes alkotóira (makrofágok) fejtette a ki a hatását, felaktiválta őket, hogy a kórokozókat el tudják pusztítani. Számos más előnye is lenne az élesztő béta-glükánnak (szezonális, légúti problémák megelőzése, az antibakteriális és antivirális aktivitás növelése, támogatja a szív egészségét, az emésztőrendszert, csökkenti a gyulladásos folyamatokat a bélben, vérnyomás optimalizáló hatású), amihez a mai civilizációban csak nehezen jutunk hozzá.
Csak a teljesség igénye nélkül, íme egy felsorolás, mit tud az egyik elterjedt ízfokozónk, a Nátrium-glutamát.
„A rémhírek igazak”: sokféle teszttel, kísérlettel igazolták az ízfokozóként használt Nátrium-glutamát szervezetre gyakorolt hatását.
Forrás: Szendi Gábor: E621: A Nátrium glutamát. A rémhírek igazak | tenyek-tevhitek.hu
Az ipari szennyezés során rendkívül stabil vegyületek maradnak az ételben, és ezzel a táplálékláncban, évekig! Ilyen pl. a dioxin, amely a tengeri halakban rakódott le. A hasznos baktériumok mértéke drasztikusan lecsökkent az utóbbi években. A termőföldünk ki van zsigerelve (sokkal több embernek kell sokkal kevesebb termőföldön kaját adni), és tele van gyomirtó szerrel.
A következő adatok azt mutatják, mennyire csökkent az alap élelmiszerek mikrotápanyagtartalma az elmúlt évtizedekben. Ez köszönhető a nagyüzemi mezőgazdaságnak, a vegyszer, kemikália használatnak, a földek kizsigerelésének, a hosszú tárolási és szállítási időnek. A hagyományos táplálkozással egyáltalán nem tudunk olyan minőségű mikrotápanyagot bejuttatni a szervezetünket felépítő több, mint 300 milliárd sejthez, mint amire szükségünk volna!
Zöldségek és gyümölcsök ásványi anyag és vitamin tartalmának összehasonlítása az 1985-ben készült tanulmány, valamint az 1996-ban és 2002–ben mért élelmiszer laboratóriumi értékek alapján
Forrás: 1985 gyógyszeripari vállalat Geigy (Svájc), 1996 Lebensmittellabor Karlsruhe / Szanatórium Oberthal, Nahrin Aktuell 3/2013
Egy példa a sok közül: a gyerekeink növekedési időszakában a csontképzéskez kalciumra van szüksége. De hogyha 20-70 %-al lecsökkent a kalcium tartalma az élelmiszereknek, akkor vajon honnan lesz a gyerekeink szervezetében elegendő kalcium? De ez ugyanennyire probléma az idősebb korosztálynál is. A csontritkulás kialakulásának veszélye egyre erősödik. Egyre elterjedtebb a combnyaktörés, és egyéb problémák. Az élelmiszereink tápanyagtartalma nem megfelelő.
Hozzáértő szakemberek hamar rájöttek, hogy bár sokat eszünk, mégis keveset, de nem mennyiségileg, hanem minőségileg, ezért úgy is mondhatjuk, hogy a mai modern ember minőségileg alultáplált, tehát minőségileg éhezik.
A környezet változása miatt pedig drasztikusan változik az igény más összetételű tápanyagok irányába. Tehát ami 150-200 évvel ezelőtt megfelelő táplálék volt, az, ma már nem az. Ez főleg az enzimek, vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek iránti igény növekedésében tapasztalható, hiszen a jelenlegi szennyezett környezetben, és az élelmiszeripar salakanyagai miatt, a szervezet egyre leterheltebb, egyre nehezebben boldogul. Nem csoda, hogy az allergia, rák, stb. mind népbetegség lett, holott néhány száz éve nem is tudott róluk az emberiség.
Forrás: Bojtos Zoltán, 2013.07.21. | hathat.hu
Nem mindegy, a szervezetünk számára honnan vesszük a szükséges mikrotápanyagokat. A szegényes étrend pótlására nagyon sokan megpróbálnak tablettákat, bogyókat, kapszulákat, patikában kapható különböző elemeket összekombinálni. Mi a baj ezekkel?
A kapszulák, tabletták tartalmazhatnak:
A bevitt tablettának alapból csak a töredéke tud a szervezetben hasznosulni, de még annak a nagy része is mesterséges adalékanyag!
Forrás: The Hidden Dangers in Your Dietary Supplements | American College of Healthcare Sciences
Hacsak nem vonulunk ki ebből a világból, az elektromágneses sugárzást nem tudjuk kikerülni. Ma az ember extrém magas elektromos háttérsugárzásban él. Régen csak a villanyvezetékkel kellett számolni, de ma már a zsebünkben levő mobiltelefonnal, a szobánkban levő wifivel és minden hasonlóval. Jelentősen megnőtt a hererák és a méhdaganatok aránya. A telefonos brókerek esetében az utóbbi 5 évben ugrásszerűen megnőtt az agy és a középfül daganatok aránya. 5-10 perc mobiltelefonálás után a nyál antioxidáns aktivitása lecsökken, megnő a fertőzések valószínűsége.
Dinya Zoltán professzorúr egyik emléke szerint 84-85-ben Jászkarajenőről a körzeti orvos – Dinya professzorúr egy régi barátja – felhívta őt, hogy a falun átmegy egy 800 000 voltos távvezeték, és nagyon sok rákos beteg jelentkezik nála. Kérdezi, tud-e valamit a nagyfeszültségről. Ezután, majd csak 91-ben tette közzé a NASA az űrkutatások miatt, hogy a nagyfeszültség valóban rákkeltő.
Az antioxidáns védekező rendszerünket erősen meg kell támogatnunk! Különösen azoknak, akik sokat telefonálnak! A növényekben levő, természetes forrású melatonin, flavonoidok, karotinoidok szükségesek a védelemhez/utánpótláshoz!
Még ha a lehető legalaposabban el is kerüljük a káros környezeti hatásokat, akkor sem dőlhetünk hátra. Elég lélegezni ahhoz, hogy oxidatív stresszhez jussunk.
(Prof. Dr. habil Dinya Zoltán)
A mai pénzügyi valóság: sok embernek nagyon labilis a megélhetése. Egy kormánydöntés, politikai állásfoglalás miatt emberek százezrei, milliói veszíthetik el az állásukat és létbizonytalanságba sodródnak. A legtöbb ember fizetéstől fizetésig él, és adósságot adósságra halmoz.
A táplálék kiegészítő ellenzői – legtöbben rosszul informált emberek -, azt vallják, hogy csupán kellően sok zöldfélét kell enni és nem szükséges semmilyen kiegészítő. Ennek a gondolatnak egy szépséghibája van, az összes könnyen elérhető zöldség szennyezett. Tele van gyomirtóval, növényvédő szerrel. Vagy gondoljunk csak bele: melyik háziasszony képes a 4 fős családjának minden napra 6 kilónyi változatos gyümölcsöt, zöldséget összevadászni, kifizetni, hazacipelni, és felszolgálni? Melyik férj örülne vacsorára kilónyi nyers brokkolinak, zöldbabnak, vagy nyers céklának? Ugyanis abban a pillanatban, ahogy hőkezeljük a zöldséget, sajnos az a kevés tápanyag tartalma is elveszik.
A megoldás egy olyan készítmény, amely
Így érkeztünk el a Flavonhoz.
A Flavon a megszokottól eltérő, innovatív formában kínálja a legtöbb prémium minőségű étrend-kiegészítő termékeit, ezzel elérve a lehető legmagasabb felszívódás lehetőségét (a mai tudomány szerint):
A Flavon vállalat a 21. század leginnovatívabb megoldását tudja nyújtani az egészségmegőrzésre, és az anyagi jólétre!
15 év leforgása alatt 50 díjat, minősítést és referenciát kaptak a világszínvonalú termékeink, illetve az üzletpolitikánk, amely szakmai hitelességet, a biztonságot, és az etikus üzleti magatartást tudja mutatni.
Egyet külön kiemelnék: A Magyar Termék Nagydíj kiírói tanácsának tagja a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, melynek különdíja (Érték & Minőség nagydíj) hangsúlyozza, hogy a Flavon termékek olyan kifogástalan, magas minőségű étrend-kiegészítők, melyek a fogyasztók számára igazi értéket képviselnek!
Használd az alábbi űrlapot, és küldj nekem egy rövid levelet!
Benne vagy valamilyen egészségügyi kihívásban, amelyben segítségre szorulsz, vagy éppen állást / kiegészítő munkát keresel? Milyen problémával küzdesz jelenleg? Milyen élethelyzetben vagy most? Írd meg bátran ezt is, és ajánlok személyesen Neked passzoló terméket! Amire tudok, válaszolok, amire nem, azt pedig akár névtelenül továbbítom Dr. Dinya Zoltán Professzorúr irányába, és az ő szakmai hozzáértéséből, tapasztalatából származó információt fogom tudni visszaküldeni.